Ritkán eszünk kenyeret, de vannak ételek, amik fehér kenyérrel a legfinomabbak. Vagy vannak napok, amikor kenyeret ennénk. Ezért néhanap sütök egy nagy kenyeret, és amit nem eszünk meg egy-két napon belül, azt felszeletelve beteszem a fagyóba. Utána bármikor szeretnénk, csak kiveszek egy-egy szeletet, és kiolvasztom, vagy megpirítom.
Van kenyérsütőgépünk is, de ez a recept az igazi. Egyre kell odafigyelni, hogy előző este készítsük oda a kovászt. :)
Hozzávalók
Kovászhoz
250 ml víz
250 g liszt
40 g élesztő
1 evőkanál olaj
Kenyérhez
1 kg liszt
25 g só
10 g porcukor
2 ek. olaj
400-510 ml víz
Elkészítés
Elsőként a kovászt készítjük el, még előző este. A hozzávalókat beletesszük egy tálba és fakanállal 3-4 perc alatt simára keverjük. Majd egy zacskóval, vagy jól záró folpackkal letakarjuk és éjszakára félretesszük kelni.
Következő nap az összes hozzávalót egy nagy tálba tesszük, hozzáadjuk az esti kovászt. Ezzel kicsit elkeverjük, majd apránként adagoljuk hozzá a vizet. Liszttől függően több-kevesebb vizet vehet fel (nekem általában 400 ml-t szokott elég lenni), szóval ne öntsük nyakon az összes vízzel.
Alaposan kidagasztjuk, ez legalább 10 perc. Amíg a tészta fényes, nem ragadós, könnyen formázható lesz. Inkább kemény rugalmas tésztának kell lennie. Azt vetem észre, hogy dagasztásnál az is számít, hogy a kezem és a konyha/szoba ne legyen nagyon hideg. ...szóval ha lehet, melegítsétek be a kezeteket, és a helyiséget, ahol készül és utána kel a kenyér. Ha a konyha ősszel lehűl nálunk, én be szoktam tenni a sütőbe, vagy a mikróba kelni a tésztát. (nem kapcsolom be sem a sütőt, sem a mikrót, csak ott mindig melegebb van egy kicsit)
A dagasztás után liszt már nem érheti. Ez nagyon lényeges így marad szép fényes a kenyerünk.
Konyharuhával letakarva 30 percig (meleg helyen) kelesztjük, majd újra átgyúrjuk és visszatesszük 40-45 percre, amíg a duplájára nő.
Ha szép nagyra kelt a tészta, deszkára borítjuk és cipót formázunk belőle.
Előmelegítjük a sütőt 230 ºC-ra, és egy ovális tepsibe (pl. kacsasütőbe) vizet spriccelünk, erre sütőpapírt borítunk, és ebbe mehet a megformázott kenyér. Megint kelesztjük 30 percig, majd éles késsel bevágjuk.
A kacsasütő tetejét is lespricceljük, és oda is teszünk sütőpapírt. Nekem olyan tepsim van, aminek nincs teteje, így egy másik tepsit borítottam a másikra, és ahol nem passzoltak teljesen, ott alufóliával borítottam be.
Az előmelegített, forró sütőben 40 percig sütjük. Akkor levesszük róla a tetőt, kicsit lejjebb vesszük a hőfokot (kb. 220-210 ºC-ra) és szép pirosra sütjük. Erős arany barnára kell sütni, mert különben nem fog cserepesedni! A sütőből kivesszük és lespricceljük vízzel, aminek a hatására a kenyér elkezd "recsegni", és így fog szépen berepedezni.
Ha kicsit kihűlt, már lehet is kóstolni. :)
Az eredeti receptet az Apróséf oldalán találtam.