A húst kockákra vágjuk, és 3,5 dl natúr joghurt, 5 evőkanál tandori fűszerkeverék, fél citrom leve és kb. 1 teáskanál só társaságában a hűtőbe tesszük pácolódni legalább 4 órára, vagy akár egész éjszakára.
Ha a hús eleget pácolódott, jöhet a szósz. Ehhez először apróra vágjuk a hagymát és a fokhagymát, lereszeljük a gyömbért és előkészítjük a fűszereket.
Egy nagyobb edényben üvegesre pároljuk a hagymát, de nem pirítjuk! Ehhez mehet a fokhagyma és a gyömbér, majd tovább pirítjuk még 1-2 percig. Ha szeretnénk, most mehet hozzá a chilli. Hozzákeverjük az egész római köményt, mustármagot, és még egy percig pirítjuk.
Végül az őrölt fűszerek jönnek, a garam masala, a kurkuma és még 2 evőkanál tandori fűszerkeverék, ezekkel legfeljebb fél percig pirítjuk.
Ezt az egészet felöntjük egy kevés vízzel (kb. 0,5 dl), és 1-2 percig pároljuk.
Hozzáadjuk a paradicsomot. Lehet paradicsompürét,vagy nyáron friss paradicsomot is használni. ...én most házi paradicsom szószt használtam. Ekkor mehet bele ízlés szerint kb. 1,5 teáskanál só.
Ezt a paradicsomos szószt kb. 15 percig főzzük, amíg a hagyma jó puha lesz, közben időnként pótoljuk a vizet. A 15 perc alatt kb. 2-3 dl vizet vesz fel (apránként!). Ízlés szerint lehet pürésíteni a szószt. Minél jobban turmixoljuk, annál simább lesz,ha valaki szereti, ha roppan a szájában a hagyma, akkor nem is kell turmixolni.
Most mehet bele a bepácolt hús a fűszeres joghurttal együtt. Jól elkeverjük és 15-20 percig főzzük, amíg teljesen átfőnek. Ha nagyon besűrűsödne, egy kis vízzel lehet hígítani, de összességében azért sűrű szószt lesz.
A végén hozzáadjuk a 2 dl joghurtot, elkeverjük és még egyszer felforraljuk.

Eredeti recept itt.